Hetek óta, újra és újra egy régi Békehírnökben olvasott cikk jutott eszembe. Most ezt szeretném üzenetként tovább adni. "A jó Isten magához rendelte az angyalokat, és egy feladatot bízott rájuk. Meg kellett mérniük a teremtett világ lelki állapotát. Javult vagy romlott az emberek szíve a teremtés óta. Előhozatta a legérzékenyebb patikamérleget, hogy a legkisebb jóságot is meg tudják mérni. Óriási gombolyagot gurítottak elő, amivel távolságot, mélységet meg kellett mérniük. Nem a tengert és nem a felhőket vizsgálták, hanem a szeretet mélységét és az emberség magasságát. Apró aranykelyheket osztott a könnyek gyűjtésére. -A bűnbánat és öröm könnyei külön edénybe kerüljenek!-kérte őket Isten. Az angyalok megköszönték a különleges feladatot. A lenti világban szétszéledtek és elkezdték a mérést. Megfigyelték, hogyan bánnak egymással az emberek. Benéztek iskolákba, kórházakba, öregek otthonába. Szeretetet kerestek az emberek szavaiban. A gyöngyöket felfűzték füzérbe, hogy így adják át a jó Istennek. Akik a fájdalmat és könnyet mérték, kétszer is kértek kelyhet. Sok ember sírt, legtöbbjük szomorú volt, és csak kevesen könnyeztek az örömtől. Gyűlt a sok könny a kis kancsókba. Aztán befejezték munkájukat a földön, és visszarepültek a jó Isten elé. Beszámoltak a látottakról. Letették az Úr lábai elé a szép szavak füzérét, kiöntötték lába elé a bűnbánó kelyhek könnyeit. A jó Isten megdicsérte a fáradságos munkát, és megköszönte. Erre az angyalok összenéztek. Látszott rajtuk a csodálkozás. A jó Isten megkérdezte, miért csodálkoznak. -Uram, egész idő alatt nem hallottunk egyetlen köszönő szót sem! -Több bölcsességre van szüksége a világnak, hogy köszönni tudjanak! Meg kell tanítanunk egy szót nekik! -Melyiket, Uram?-kíváncsiskodtak az angyalok. -KÖSZÖNÖM!-felelte az Úr-, és akkor kisebb kehely is elég lesz a könnyek mérésére! "
Elgondolkodtató történet..engem arra késztetett, hogy tudatosan fejezzem ki köszönetemet utóbbi időben és meglepődve tapasztaltam, hogy ez az egyetlen szó milyen mosolyt tud varázsolni a fáradt, gondterhelt és könnyes szemű embertársam arcára. Hálaadóünnepünkre is úgy készültem, hogy sok kis apró figyelmességet készítettem és ezt az egyetlen szót mellékeltem hozzá, írottan vagy szóban. Örültem annak, hogy Isten eszembe juttatta ezt a történetet, hiszen éppen október harmincadikán tartottuk szentpéteri gyülekezetünkben a hálaadó ünnepet, a reformációhoz és a halottak napjához oly közeli időpontban. Minden nap szembesültem( és azóta is)azzal, hogy mennyi pazar virágcsokor és dísz kerül ilyenkor elhunyt szeretteink sírjára...szerettem volna bele kiáltani mindenki fülébe:"Több virágot az élők útjára!" vagy azt is, hogy :"Késő már halottnak megköszönni, amit életükben nem tudtunk kifejezni." Olyan jó lenne reformálni ezt a szokást és az élőket ünnepelni, meglátogatni, kifejezni amíg időnk és lehetőségünk van rá, hogy mit jelentenek a számunkra, kifejezni azzal az egy szóval hálánkat fáradozásukért, szolgálatkészségükért. Tapasztaltam én is ritkán, mit jelent egyetlen szívből fakadó szó, figyelmesség. Ezzel ellentétben pedig milyen mélyre tud rántani a kritika, a bírálat, az egymás feletti uralkodás, a mások ügyeibe való kontárkodás, a hozzá nem értő kezek és száj, szív romboló munkája ahhoz amit alkalmanként építeni, felépíteni szeretnénk magunkban és másokban. Megfigyeltem utóbbi időben, hogy Pál apostol minden levelében, minden érvelés után találunk egy buzdító részt is. Miért marad el egyre inkább a kapcsolatainkból az oly szükséges buzdítás? A kioktatás annál népszerűbb és egyre több a tanításokban és igei üzenetekben. Figyelgetem azt is jó ideje, hogy a kioktatottak tanítás helyett lelki gondozásra és megerősítésre szorultak volna, ahogy azt is, ha valaki elbizonytalanodva és megrendülve saját maga felőli értékelésében kap dorgálást és kemény beszédet, hát szépen lemorzsolódik és egyre elérhetetlenebbé válik. Elgondolkodtató, vajon tényleg Isten vezet-e beszédünkben, igei látásközvetítésünkben, netán levél formájában való értékelésünk kifejezésében? Engem, személy szerint ez elmúlt évben, mások elhamarkodott és felszínes véleménye rólam nagyon rosszul befolyásolt, személyes értékmérőmmé vált. Észre se vettem , csak hosszú idő után, hogy milyen mélyre sodort a mások véleménye és milyen messze kerültem az egyedüli veséket is átlátó Teremtő Istenem véleményétől. Vissza a Szentíráshoz! Én is visszatértem az Ő értékeléséhez. Közben megtapasztaltam, hogy azért jött Isten Fia a földre, hogy rám találjon és felemeljen , kiemeljen az ingoványból újra és újra. Ez év hálaadóünnepén csak ezt az éneket kértem közös énekként:" Az ingoványból engemet, szelíd kezével FELEMELT, AZ ÉJ UTÁN JÖTT FÉNYSUGÁR, zeng ajkam ezt, Ő FELEMELT." Számba vettem ez év második felében kapcsolataimat és mérlegeltem, melyeket kellene kölcsönösebbé tenni, melyekben voltam józantalanul kiszolgáltatott, melyekben kéne nekem többet adni és mely kapcsolatokban kéne másnak nagyobb áldozattal lenni irántam. Hálás vagyok azon kevesekért akik e számomra nehéz évben közösséget vállaltak velem. Nagy szükségem volt erre, ahogy más Testvéreimnek, Barátaimnak is. Megdöbbentett Pál apostol Filippiekhez írott levelének az a verse melyben merte írni:" ..az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem állt mellém, CSAK TI EGYEDÜL.."(Fil.4:15) Más fizikai vagy lelki nyomorúságában, nélkülözésében részt vállalni nem könnyű ma sem, de nem is lehetetlen. Csak érzékenyebb, lehet megpróbáltabb lélek kell hozzá? mert ha már tapasztaltuk mi magunk is a közelünkben élő nyomorúságát, ínségét, nem tudunk közönyösek, távoliak maradni..az együtt érzés, az empátia , a szeretet, a segítő készség késztet mellé állni és egy szót is legalább mondani, felemelőt! Vagy simogatni, tudva egy szeretettel teljes érintés milyen sokat jelent számunkra. Vagy írni egy biztató képeslapot, egy igét a sok közül továbbítani..Újabb hálaadóünnepre készülve, ismét eszembe jutottak ezek a gondolatok és most végre időt és lehetőséget találtam lejegyezni saját magam számára elsősorban. Most pedig megyek, hogy tettekre váltsam mindazt, amire Isten ihlet az élő szeretteim, barátaim iránt. Istentől megáldott, igazi közösségvállalást kívánok mindannyiunknak azokkal akik felé elhívást érzünk és késztetést! Akkor kisebb kehely is elég lesz a könnyek részére...
