Tuesday 21 June 2011

Magamról...

Akkor születtem mikor a hársfák illatoznak. Az ébredés szele fújt akkoriban Erdélyben és a szüleimet is elérte. Új döntés született szívükben, hogy hátralevő életüket Jézus Krisztus követésében és szolgálatában töltik. Ez nagy mértékben hozzájárult boldog, felhőtlen gyermekkoromhoz. Bátran vallottam meg énekben, szóban Azt akiről oly sokat hallottam otthon. Isten iránti hálából és szeretetből igyekeztem teljes erőmmel jó lenni , de a bűnös természetem felett nem tudtam győzni és ez nagyon fájt..elkeserített. Serdülőkorban egy evangélizáción hallottam meg az örömhírt, hogy Jézus szeret és meghalt bűneimért.(Érdekes módon addig csak azt hallottam mindig milyennek kell lennünk...) Hittel fogadtam a Jó Hírt és átadtam magam, életem annak Aki értem meghalt és feltámadott. Fejlődésemben , növekedésemben legnagyobb akadályt a mesterkélt, szeretetlen testvéreim okozták, mert ilyenek is voltak..és emiatt csalódott, szomorú és magányos hívő voltam. Isten gondoskodott rólam, megajándékozott egy megértő, türelmes, befogadó lelki gondozóval akinek lénye és kevés beszéde által nyugalmat, békét talált a lelkem. Isten tervét életemre nézve a Bibliaiskolán értettem meg. Ott hallottam a feltétel nélküli engedelmesség szükségéről és a missziómunkára való felhívásra készségesen, örömmel jelentkeztem. A felhívást intéző tanár testvér meglepődve ismertette velem , hogy nőként nem leszek misszionárius , de jó lelki munkás feleség leszek. Leforrázta lelkesedésem..álmaim, vágyaim közt nem szerepelt a férjhez menés , mielőbb szerettem volna egyedülállóként szolgálni az Urat. Megértettem nem ez Isten akarata és megadással fogadtam..de korban hozzám illő lelki munkást nem láttak szemeim körülöttem..A bibliaiskola vége felé ismertem meg férjemet aki éppen ifjúsági találkozóra jött Erdélybe és nálunk töltött egy éjszakát. Ő első látásra felismerte bennem a Tőle rendelt társat, én egy gyönyörű tekintetű idegen férfi testvért láttam benne...A bibliaiskola végén újabb felhívás hangzott el :"A tevék már útra készen, de te útra kész vagy-e?" Ó, akkor már tudtam ez nekem szól, hív az Úr Szlovákiába feleségnek. Hosszú harc és vajúdás után mondtam ki először az Úrnak:"Kész vagyok, Uram!"
és szívemben egy szent szerelem tüze kezdett gerjedezni az ismeretlen férfi iránt. Ezt követően sok imádság után ismét meglátogatott minket férjem és egy hegyi forrásnál igyekezett tudatni velem amit oly nehéz volt neki kimondani szavakban..Besegítettem neki, biztosítottam Őt arról, hogy az Úr előtte járt és elkészítette a szívem. Igent mondtam neki mielőtt megkért volna..ezen mai napig nevetünk..Esküvőnkön boldogan ismertük fel és azóta is amit Dávid csak élete végén fogalmazott meg a 2 Sám.23:5 "Örök szövetséget szerzett velem, benne elrendezett és biztosított mindent. Minden javam, minden örömem belőle sarjad." Két határon túlra kerültem egy nagyon gyakorlatiasan szerető nagy családba. Honvágyamat és hiányérzetemet Isten férjem kényeztető szerelme, ragaszkodása és hívő testvéreim szeretete által töltötte be. Első szlovák szolgálati helyünkön két fiú gyermekkel ajándékozott meg Isten minket: Jonathán( Isten ajándéka) és Efraimmal(megszaporított engem Isten az én nyomorúságomnak földjén). 2000-ben Isten egy új kezdetet, szolgálati lehetőséget adott számunkra. A felvidéki magyar baptista misszióba hívott! Férjem szülőfalujába, a saját házunkba költöztünk. Akkor döbbentem rá, hogy határozott, hitben járóvá érlelte Isten előző években a férjemet és ettől kezdve nem győzöm csodálni Azt az Istent aki hatalmasan munkálkodik és kijelenti szolgáinak akaratát, tervét és bevonja őket az Ő sokkal magasabb gondolatainak a megvalósításába. Csodás, Mindenható Istenünk van aki formál, megszentel, alkalmassá tesz! Itt született várva várt kislányunk Máriánk. Bár inkább Mártához hasonlóan két kezű szolgálatban tudom leginkább kifejezni Isten és népe, embertársaim iránti szeretetem , mégis szívem forró vágya Máriává lenni minden nap..ezért lett Mária a kislányunk. Sok Mária vesz körül , anyósom is Mária volt, húgom, sógornőm...Férjem szülei, testvérei, a szórványban élő magyar testvérek áldozatkész szeretettel fogadtak HAZA és fáradhatatlan szolgálatkészséggel vettek körül a számomra kimerítőbb kisgyermekes időszakban. Sógornőm odaszánásának és egyedülállóként elhívásában való engedelmességének köszönhetően sokat lehetek együtt férjemmel az Úr népét pásztorolva,
az Urat keresőket Hozzá, Felé vezetve. Megadatott számunkra, hogy kérésünk, vágyunk szerint
fiaink gyermekkorban fogadják el Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak. Gyönyörködünk és örvendezünk a gyermekeink Isten és népe iránti ragaszkodásukban , irántunk való engedelmességükben, az Ige iránti szomjúságukban, önálló Bibliatanulmányukban is...Isten meg nem érdemelt Kegyelme ez és minden az életünkben. Együtt valljuk: " az élet akkor szép csupán, ha Jézus elkísér"és kérjük:"Jézus ragyogj életünk egén, csak Ő a fény!" Két évvel ezelőtt Isten hívott férjem ángyának a gondozására, azóta ezt is felvállaltam. Általában délelőtt vagyok özvegy testvérnőmnél , vakációban pedig kora reggeltől, hogy mire kelnek a gyermekeink itthon legyek és születésüktől gyakorolt áldott reggeli házi közösségünket megtarthassuk. Fegyelmezett életmódra igyekszem, mert számomra ez igen szükséges. Hálás vagyok nagyon, hogy gyermekeinken keresztül sok szülőt és tanárt ismerhettünk meg, akik felé szolgálhatunk, mert eddig nem tapasztalt módon nyitogatja Isten előttünk az Őt nem ismerő emberek szívét. Személyes vágyam és óhajom a jól ismert ének:" Úgy világíts a sötétben, hogy sok ember fényt vegyen
És az égi kikötőbe beevezzen üdvösen. "

2 comments:

  1. Nagyon szep es pelda erteku az eleted Erzsike!!!!
    Az Ur segitsen tovabbra is minden munkadban!!
    Megtalaltalak itt is.Nagyon szeretem a komoly keresztyen blogokat, sok jo biztatast es batoritast nyerek belolluk.

    Peldabeszedek 25, 25
    Mint a hideg viz a tikkadt embernek, olyan a messze foldrol kapott jo hir.
    Kiss B. Ilona....Aldjon az Ur!

    ReplyDelete
  2. Nagyon tetszik a bizonyságtételed! Ritka, de jó manapság ilyeneket olvasni. Az ÚR adjon erőt hűségesnek lenni Hozzá végig, áldja meg egész családodat, hogy legyetek példamutatóak, legyen kívánatos életetek hívők és hitetlenek előtt!
    Imádkozzunk egymásért!

    ReplyDelete