Sunday 26 June 2011





KÖZEL A FORRÁSHOZ!









Tegnap különösen kértem az Urat adjon az új életévemre nézve személyes és aktuális üzenetet. Ma délelőtt megkaptam László Gábor lelkipásztor testvér tolmácsolásában.
Igyekeztem jegyzetelni, hogy semmit se hagyjak a földre hullni..minden szó üzenet volt, mégsem tudtam mindent lejegyezni..Egy kis áldást, üzenetet továbbítok most kedves olvasóim számára azzal az óhajjal, kéréssel az Úr felé, bárcsak számotokra is áldás és üzenet lenne. Eddigi megmaradásom annak köszönhető csupán, hogy közel lehettem a Forráshoz, amely szomjamat oltotta sok sok éven át és élő víznek buzgó folyamaiként ömöltek át a lelkemen az Ő szavai! Leborulni, meghajolni, térdre esni hívlak most titeket velem együtt Alkotónk előtt!
"Dániel egy hős, a hit hőseként van említve a Zsidókhoz írt levélben. Élő kapcsolata volt Istennel.1) Szokása, életvitele van feljegyezve számunkra. Imáinak tartalma lelki szükségből fakadtak. Háromszor imádkozott naponta, pedig ez nem volt sehol sem előírva. életünkben TERVEZETT IMÁDSÁG is kell legyen. Életünk része a betervezett imádság reggel, este...enélkül a betervezett imádság nélkül erőtelen, fegyelmezetlen, áldatlan az életünk.
Dánielnek volt alázata, térdelt Isten előtt. Ma már a padok kikerültek imaházainkból, de ha mégse akkor is a térdeplők lábtartók lettek..pedig A FORMA ÜZEN A TARTALOMRÓL!
Hangosan imádkozott, nem a főtereken, hanem a zárt ajtó mögött...Van jelentősége a hangos imádságnak az ember nélküli helyen is..HITVALLÁS, TANÚSÁGTÉTEL volt Dániel imája.
MŰFAJÁBAN ISTEN DICSÉRETE szerepelt. Messze hazájától, fogságban, azért volt hálás amije volt ISTENBEN!Istentől! Jeruzsálem felé volt nyitva az ablaka. Az idegen istenek imádók között AZONOSULT AZ OTTHON MARADOTTAKKAL. NEM ASSZIMILÁLÓDOTT ..NEM AKASZTOTTA FEL A HANGSZEREKET A FŰZFÁKRA..HISZEN ENNEK VÉGE REMÉNYTELEN JÖVŐKÉP LENNE..VAN EGY MÁSIK ÚT, A DÁNIELI ÉLETÚT!
2) LEGKIVÁLÓBB EMBERKÉNT, a kormányzók főkormányzójaként mindent megtett , hogy szolgálja annak a városnak a jólétét amelybe került..nem kesergő ember. ERRE A LEHETETLEN ÉLETMÓDRA EGY FORRÁS VAN CSAK :ISTEN!
Nem Dániel változik..általa változnak a körülötte élők. A király olyan rendeletet ad ki a történet végén, hogy a zsidó férfi Istene az EGY IGAZ ISTEN! AZ IMÁDKOZÓ EMBER NEM ELFOGY, NEM ÁTALAKUL , HANEM Ő ALAKITJA A KÖRNYEZETÉT!
3) Harcos ! HARCOLNI KELLETT, HOGY A FORRÁSSAL, ISTENNEL VALÓ KAPCSOLATA MEGMARADJON. Irigyei feltételezték, hogy Istennel való kapcsolatát nem fogja feladni. Minket, téged , hogy ismernek? EZT A HARCOT GYŐZELMESEN VÉGIGHARCOLTA. Amikor élete forgott kockán, kinyitotta ablakát és hangosan magasztalta Istent.
A magunk helyén HARCOLNI kell, HŐSNEK KELL LENNÜNK a kompromisszumok útján..
Ezen a kompromisszumok útján mindannyiunkat rá akar venni a gonosz , hogy elinduljunk..
Először, csak 1. Imádkozz,de lelkesedés nélkül..mert a lelkesedést elveszi olyan jól ismert gondolatokkal :Nincs kedvem, indíttatásom..EZ KIHIVÁS! Érzelmeimre hallgatok vagy a tudatra, hogy SZÜKSÉGEM VAN ISTENRE! 2. Bukást eredményezhet az, ha helyet adsz a gondolatnak, hogy a térden állás, hangos imádság, nyitott ablak nem fontos...AMIKOR ELKEZDŐDNEK A KOMPROMISSZUMOK AKKOR A HIVŐ EMBER FOLYAMATOSAN TÁVOLODIK EL A FORRÁSTÓL.... 3. Az első szeretet MEGÁPORODOTT! Örömtelen imádkozó ember azt mondja:"formaság, hagyjuk abba..." Ekkor kell imádkozni: "SEREGEK URA ÁLLITS HELYRE MINKET!"


Végül hadd fejezzem be azzal az idézettel ami önvizsgálatra késztet utóbbi időben...Mahatma Gandhitól származik.."MAGAD LÉGY A VÁLTOZÁS AMELYET LÁTNI AKARSZ A VILÁGBAN". Kívánom, hogy Isten szerint változzunk és legyünk a változás eszközei KEZÉBEN!KÖZEL A FORRÁSHOZ!REÁ MUTATVA!BELŐLE OLTVA SZOMJUNK ÚJRA ÉS ÚJRA! Hálás vagyok a Dánielekért...köztük, bátyámért...Ma érte imádkoztam különösen és zokogva és térdelve..és hálát adva és kérve...most folytatom. Tegyétek ti is mindazokért akiket e gondolatok olvasása folytán Isten szívetekre helyez...és könyörögtem azokért akik Őt, a Forrást nem ismerik..név szerint...hálát adva hogy közelednek a FORRÁSHOZ! Tegnap pedig mikor fiaink az öt legkiválóbb diák közt átvették a polgármesteri kitüntetést hálát adtam, hogy Isten meghallgatott amikor foganásuktól kezdve azt kértem adja nekik rendkivüli Lelkét elsősorban...legyenek fogékonyak minden bölcsességre, taníthatók az ismeretekre, értsék meg a tudományt és legyenek ALKALMASAK ISTEN KEZÉBEN ott ahol majd Ő akarja ! Hadd ismerjék meg általuk is, általunk is, hogy a mi ISTENÜNK AZ EGY IGAZ ISTEN!

5 comments:

  1. Ma szultetesed napjan boldogan emleksek mikor meg sivem alatt hordtalak .En nem tudtam leirni vagy szavakban kifejezni ohajomat ugy ahogy te most leirtad...de ugyanezeket kertem en is az Urtol aki megujitotta eletem es uja szult az o draga vere altal,boldog vagyok,hogy megaldott es ilyen draga lelki ajandekot kaptal az Urtol,hogy szavakba ontheted at amit sokan nem tudnak.Szeretlek nagyon,edesanyad

    ReplyDelete
  2. Kedves Erzsike!
    Nem ismersz személyesen, de én hallottalak, láttalak már élőben beszélni, tavaly májusban Újpesten, a női konferencián. Nem vagyok hívő, de keresem az utam, keresem Istent- ami nagyon nehéz hitetlen, lázadó lényem miatt.
    Tompai ismerőseim blogján kezdtem el olvasni a romániai baptisták blogjait, és ott találtam meg a Tied is!
    Sokat jelentett olvasni nekem a soraid, amik élő hitről beszélnek!
    Kívánok kitartást és erőt a szolgálataidhoz szeretettel:Éva

    ReplyDelete
  3. Drága Édesanyám!
    ismered talán a Túrmezei Erzsébet Niklai leány cimű versét..Isten meghallgatta sóhajod amikor szíved alatt hordtál és kérted azt számomra amit én is a gyerekeim számára...Most ezzel a kis vers részlettel mondok köszönetet Annak aki meghallgatta kérésedet és Neked is aki Felé küldted. "Istenem, ha gyermekem lesz , azzal áld meg, amivel nem áldottál meg engem. Ha gyermekem lesz, dalolhassa ki, mit lelke érez, szíve gondol! És dal legyen a kacagásból, és dal legyen a fájdalomból!......A gondolatok aranymadarát, elfogja már a dalkalitka. És boldog áhítatba ringat az édesanyám drága titka.
    Kell, hogy vakuló, ámult szemeim mindig a megnyílt eget lássák: hisz MINDEN, MINDEN ÉNEKEM-CSAK EGY MEGHALLGATOTT IMÁDSÁG!"imádkozz tovább..az a legtöbb értem, értünk!Puszillak,E

    ReplyDelete
  4. Kedves Éva, Isten hozott az életutamba! Örülök Neked, az új ismerősnek. Remélem egyszer személyesen is találkozunk. Addig is kívánom mielőbb találd meg az Utat, a szerető Istenünket aki téged keres mielőtt te kerested volna. "Megtalálnak akik Engem keresnek"ezt ígéri Isten és hidd el a lázadás és hitetlenség mely mindnyájunk életében akadály , Ő elhárítja , mert engedi magát megtalálni. "Csendesen és váratlanul öleljen át téged is az Isten" . E

    ReplyDelete
  5. Fú de jó, hogy ezt igy megfogalmaztad, leirtad. Bátoritás nekem is az imádkozásban!

    ReplyDelete