Thursday 25 October 2012

Legdrágább kincs.

"Lehet bőven arany és gyöngy, de legdrágább kincs az okosan beszélő száj."  Péld:20:15
"Ismeret nélkül az igyekezet se jó." Péld.19:2

Az imaórai igék hálaadó és egyben bűnbánó bizonyságtételre indítottak vasárnap. Sok minden történt velem de sokkal fontosabb mi történt bennem? Isten Lelkének munkája folytán összetöretés és változás történt bennem. A változás folytán hálaadás, az összetöretés folytán pedig pedig bűnbánat és bocsánatkérés töltötte be szívemet. Visszatekintve ez évre nagyon hálás vagyok azokért az okosan beszélő szájakért akik a megfelelő időben a megfelelő szót és igét tudták szólni, hűséges követként átadni az Úrtól.
Volt valaki aki felejthetetlen sms-t küldött nekem. A 13 Zsoltár 4-6 verseit:" Tartsd meg szemem ragyogását! Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz." Azt is írta, hogy egész családdal imádkoznak értem. Azóta az én kérésem is ez:"Tartsd meg szemem ragyogását."
Volt valaki aki minden nap eljött, meglátogatott pár percre és segítségét kínálta fel mindenben. Biztatott, erősített és rám bízta azt is, hogy mikor jöhet, hogy ne zavarjon. Figyelmes, tapintatos szeretete, készsége mindennél többet ért nekem.
Volt valaki aki esténként ágyam végébe ült nyitott Bibliával a kezébe és őrizte az álmaim. Mikor felébredtem, még mindig ott volt.Milyen sokat jelent a szerető és imádkozó szív csendes jelenléte a gyengének, betegnek.
Volt egy szolgatársnőm aki az És.54:6-8,11-17 verseit hozta el nekem. "Mint fájó lelkű asszonyt megszólít téged az Úr. Ime  ÉN drágakövekre építem falaidat, zafírokból rakom le alapodat. Rubinból készítem el falaid párkányát és kapuidat briliánskövekből építem összes határaidat meg gyémántokból..."
Volt egy drága lélek aki meghallotta, hogy gyengélkedem, az Úr elé állt és megkérdezte sírva mi az ami velem, velünk történik? Mikor utólag elmondta nekünk, elámultam bölcsességén, hogy nem engem és szeretteimet zaklatta kérdéseivel, nem arra figyelt mit mondanak a testvérek, emberek..Az Úrhoz fordult és megnyugodott teljesen az Úr válaszán az 1Krón.20:12-15 versei által.
Voltak akik utólag okoskodtak, hogy mit kellett volna másképp?miért jutottam ide? És voltak akik igyekeztek érdekemben cselekedni ahogyan ők gondolták, hogy jó. Azóta tudom, hogy "ismeret nélkül az igyekezet sem jó." A sokféle beszéd megzavart. Az imaórai igék hallatán olyan konkrét esetek jutottak eszembe mikor szentpéteri szolgálatunk elején én voltam erős, kemény, okos, bántó és taszító. Azóta is előfordult ez. Ezen igék fényében és saját bőrömön tapasztalva milyen is az ilyen magatartás, mély bűnbánat szállt lelkemre és örülök, hogy meghitt, családias légkörben vasárnap bocsánatot kérhettem azoktól akikkel kemény és nyers voltam. Jó volt tapasztalni, hogy őszinte vallomásom és megbánásom elérte testvéreim szívét és biztosítottak afelől , hogy szeretnek. Kell ennél több?
Hálás vagyok azért is, hogy Isten felépített. Miután megjártam a mögöttem való utat, most együttérzéssel virraszthattam a súlyos betegünk mellett, halála előtt. Kedves feleségével minden este ketten őrködhettünk és csendes énekeket hallgatva enyhíthettük nehéz szenvedését. Hol vért hányt, hol véres vizeletet vittünk ki..közben egyetlen panasz, jaj..se hagyta el a száját. Isten ajándéka volt, hogy a morfium hatása ellenére utolsó percéig megismert és mindent értett, tudott. Amikor halála előtti imaórán férjem felolvasta a Jób 16:18-17:1 verseit, mindjárt éreztem és mondtam is, hogy valaki ezt az Igét vigye el Tibornak. Imádkoztunk mindannyian érte, de senki se indult hozzá, nem is csatlakozott hozzám, így haza futottam , tudtul adni, hogy elmegyek és elviszem az Igét. Soha nem felejtem el azokat a perceket, órákat. Éppen ült mikor megérkeztem, átadtam testvéreink üdvözletét és mondtam, hogy hozom az elhangzott igét. Felolvastam síri csendben, közben éreztem, hogy felesége is furcsálja amiért ilyen igét hozok..Elmondtam barátunknak, hogy Jób úgy gondolta akkor, hogy elmegy az úton és nem tér vissza többé..de nem így lett, Isten meggyógyította. "-Nem tudjuk Isten kiről hogyan dönt, de ha el kéne menni, kész vagy-e?"- kérdeztem Tibortól. Érthetően mondta:"- Kész vagyok." Megkérdeztem van-e valami amin aggódik? Azt mondta semmin se aggódik. Imádkoztam , ő is és utána még ott voltam éjjelbe nyúlóan. Férjem reggel szokott menni, hogy a hosszú, kimerítő betegápolásban elcsigázott fiatal feleség kicsit aludni tudjon. Ilyenkor Tibor is mélyen aludt. Éjjeleik nehezek voltak. Ott a haldokló, súlyos betegágy mellett láthattam azt a házastársi szeretetet amely éppen azokban a napokban volt kijelölve a Mai Igében. Megadatott Tibornak , hogy felesége arcát látva, kezét fogva, szemeibe tekintve meggyőződjön  újra és újra hogy milyen sokat jelent neki, milyen drága, egyetlen, pótolhatatlan. Felesége és nagy fia kezét fogva léphetett át az örökkévalóságba. Isten meghallgatta kéréseink abban is, hogy nem éjjel történt ez, hanem péntek délután miután a kisebbik fiú is haza jött és újra láthatta Édesapját. Férjemmel, sógornőmmel tudtunk azonnal intézkedni, mindent el tudtunk rendezni péntek este. Ott , velük és mellettük döbbentem rá újra arra, hogy mennyire sürgős és halaszthatatlan tudtul adni újra és újra szeretteinknek mennyire sokat jelentenek nekünk, mennyire értékeljük őket. A gyászistentisztelet a barátnőm kívánságára egész más volt mint az eddigiek. Kiterjedt a figyelme minden apróságra és nagyon örültünk, hogy a feltámadás bizonyosságában tarthattuk gyászistentiszteletünket sok sok ember előtt. Azóta annyi oktalan és bántó beszéddel találkoztam közvetve , hogy szinte csalódást okozott , hogy az istenfélőnek ismert rokonság hogyan hajt a pénz és örökség körüli dolgokra, mennyire tudnak taposni a legyengült özvegyen, gyerekeken át , hogy elérjék céljukat. Ami még szomorúbb és fájóbb, hogy szeretett testvérünk múltját, megtérése előtti életét is a saját rokonsága hozza elő..ezzel is tiszteletlenül és övön alul támadva Henikét és gyülekezetünket, melynek tagja volt. Hálás vagyok Istennek, hogy Ő igazol a maga idejében minden embert, minden gyermekét és azért is, hogy a három és fél év alatt közeli barátként láthatta családunk azt a változást amit senki sem tudott volna elvégezni Tibor életében. Soli Deo Gloria! Istené legyen a  dicsőség! Köszönöm mindazoknak akik imáikban hordoztak eddig, Isten áldja meg minden kedves olvasómat.

No comments:

Post a Comment