"Abban az időben.."

"Itt van az ősz, itt van újra,
szép mint mindig énnekem.."
A színekben, ízekben és termésben is leggazdagabb évszakot élvezhetem most újra. Szeretem a hűs reggeleket, estéket, a szeptemberben legkékebb eget, az esős időszakokat melyek elmélkedésre, olvasásra, meghitt beszélgetésekre és egymáshoz való bújásra kiválóak.
"Kiülök a dombtetőre, onnan nézek szerteszét
hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét." Ez évben kiülnöm se kell, csodálhatom a földszinti új hálószobánkból a színeiben egyre változó, elmúlásra emlékeztető faleveleket. Nem régen kinevettek gyermekeim amiért azt kértem maradjanak végre csöndben hadd halljam a fák beszédét..tudom, nem jól fejeztem ki magam, de nekem a fákat mozgató szellő is beszél, az őszi avar, a lehulló falevelek. Hallgatom és nézem, gyönyörködöm a fák leveleiben és sok minden másban.
Hosszú folyamat eredményeként sok változás ment végbe bennem. Körülöttem is változtatok radikálisan , mint mindig. Az emeletről földszintre költöztettük hálószobánkat. Emeleten naplementét és az imaházunkat, a magyar alapiskolánkat csodálhattam imádkozó szívvel. Földszinten immár napkeltében gyönyörködhetem és a házunk előtti fákban.
Közeledik házassági évfordulónk is. Erre készülve meg-megálltam, visszatekintve az elmúlt 18 évre melyet itt tölthettem Szlovákiában. Elsősorban Isten hívására indultam hitben, mindent magam mögött hagyva, 25 évesen. Egyedül jöttem, hogy idegenben, messze földön kezdjek házas életet,új életet. Ahogy Révész Anett írja legújabb Family magazinban: "Kívülről ránézni a magam kultúrájára, milyen nagy dolog ez. De lehetek-e én én, ha mindabban ami a múltamban meghatározott nem osztozom senkivel, ha nem tudom megélni?" A számomra oly sokat jelentő szerető családom, anyagyülekezetem és szülővárosom már csak hátterem lett.
Férjem, szülei, rokonai, az itteni gyülekezetek befogadtak, mégis nehéz volt az első év. Naszvadon, magyar faluban, szlovák gyülekezeteket pásztorolva váltunk családdá, ott születtek fiaink.Öt évet tölthettünk a Naszvadi lelkipásztorlakásban  és nosztalgiával tekintek vissza azokra az évekre. Amilyen messze kerültem, olyan Istenre utalttá váltam. Kezdő feleségként és lelkipásztor feleségként Ő volt akihez fordultam bizalommal. Voltak szerető szívek akik meglátogattak, mégis mindig inkább befelé forduló maradtam ott. Nem bántam meg ezt soha.
 Férjem és Isten!Erről szólt az első öt évem Szlovákiába. Megviselt és átformált ez az öt év.
Új kezdetet kaptunk Istentől amikor 2000-ben haza költözhettünk saját házunkba, férjem szülőfalujába, magyar gyülekezetekben folytatva szolgálatunkat. Együtt könyörögtünk Isten vezetéséért a szórványban élő magyar testvérekkel és létrehoztuk együtt merészen az egyetlen önálló magyar baptista körzetet Szentpéteri központi gyülekezettel. Emiatt fizetés megvonás, rosszindulatú rágalom és értetlenségből fakadó kemény bánásmódban részesültünk éppen mikor kislányunk megszületett. Isten és a gyülekezetek testvérisége gondoskodtak az öt tagú családunk szükségeiről. Tizenhárom éve élünk itt. Gazdag, tartalmas éveket tölthettünk melyekben a szórvány ellátása,a két gyülekezet és két házi közösség, a nagy családi élet teljesen lefoglalt. Mivel a magyar misszió újraéledését élhettük meg, sokfelé kellett nyitnunk Isten Lelkének vezetésére. Egész lényünket igénybe vevő volt az első nyolc év. Ekkor férjem hívására és az Úr indítására Bánszky Tibor testvér és kedves családja ide költözött a missziós központunkba és ettől kezdve kiegészített minket, átvett sokat abból amit én végeztem.
Mint újonnan alakult önálló gyülekezet sok fizetnivaló hárult a híveinkre. Anyósom 2002 őszén felkínálta legyek a hivatalos gondozója, így is támogatva minket. Nehezen álltam rá arra, hogy pénzért tegyem ezt, de ő segíteni akart nekünk. A komisszió amely megítélte hogy jogosult a gondozásra idős anyósom igen kedves, jóindulatú volt. Decembertől kezdve meg is kaptam a gondozási lehetőséget . Mennyire örültem, hogy itthon lehetek anyukával, gyermekeimmel, férjemmel, szolgálatra készen, nyitott otthonunkkal bárki felé. Anyukáról már írtam, ritka csendes, szelíd, igazi Mária volt aki élete folyamán a jobbik részt választotta így példává vált a számomra és könnyű volt a felé való szolgálat. Folyamatos gyengülését, elköltözését is végig kísérhettem.
Halála után űr maradt a lelkemben...szerettem volna valakit helyére hozni, valaki időst befogadni.
Anyósom halála után férjem nagynénje és családja kért meg vállaljam el a gondozását özvegy testvérnőnknek. Sokat imádkoztam ezért, hiszen igen megpróbált, magányos testvérnőt körül venni, gondozni nagy feladat. Nem éreztem magam alkalmasnak erre a feladatra. Volt egy másik vidám testvérnő a gyülekezetünkben, inkább őt gondoztam volna. Isten jobban tudta kire van szükségem. Újra szokatlan jóindulatú komisszió megítélte, hogy  a nagynéni jogosult a gondozásra. 2009 márciusától lettem a gondozója. Legmegértőbb, legbölcsebb tanácsadóm lett ez a testvérnő. Sok éves tapasztalata jól jött ahogy alázata is mindabban amiben ő nem jól döntött élete során, arra figyelmeztetett engem. Összeforrt a lelkünk. Könnyű a gondozása mert szabadságot ad arra amit akartam is, hogy első sorban feleség, édesanya lehessek Isten országának terjesztését tekintve szívügyemnek. Ebben támogat is minden téren.
2009 novemberében a mindig vidám, jó kedvű, idős leány testvérnő is megkért legyek a szociális asszisztense. Ezt a testvérnőt is régen a szívembe fogadtam túlzottan is és mostam, vasaltam, néha takarítottam éveken át rá és fiú testvérére. Ő ezért hálás volt és viszont akart szolgálni felénk azzal, hogy felkínálta ezt a lehetőséget a támogatásunkra. Igy viszont kétfelé futkostam..vagyis sokfelé az elmúlt négy évben. Két idős gyengülését, folyamatos leépülését látni rendszeresen, hallani és érezni kísértéseiket, felelősséget érezni elkötelezetten, erőmön felülinek bizonyult. Amikor két éve lelkem mélyén szabadulni szerettem volna egyik gondozásból, Isten szólt hozzám, hogy Rúthoz hasonlóan maradjak szolgáinak nyomában akiket jóindulatúvá tesz irányomban. Maradtam hát és folytatódott megtöretésem minden oldalról. Ebbe kevesen láttak bele és ebben az időszakban egy személy megértésére, szeretetére, közelségére vágytam: az Édesanyáméra, aki sokakat gondozott élete folyamán. Nem adatott meg. Egyedül éreztem magam, lemerülve, belefáradva, kiégve..Szörnyű vádakat éltem meg, hogy nem vagyok jó feleség, édesanya. Ahogy telt az idő egyre tisztult a lelkem, a látásom.
 Valamit nagyon elhibáztam. Sokan vágynak házasságra, családra és nem adatott meg nekik. Az ilyenek felé túlzottan nyitott volt a lelkem, otthonunk, hogy hadd éljék meg köztünk ezt. De én elfelejtettem, hogy gyenge edény vagyok, szükségem van erős férjemre( és nem nekem kell elsősorban erős feleségnek lenni, hanem fordítva..) míg tudatosan háttérbe húzódtam, hogy mások is ölelhessék, becézgethessék gyermekeinket én elmulasztottam élvezni a meghitt családi életet, azt a boldogságot amit a gyermekeimmel töltött zavartalan idő, kényeztetés oda -vissza nyújthat. Nem töltődtem fel a nagy adakozásomban, hévemben az Úr és szeretteim iránt. A döntésekben is családunkat illetően háttérbe kerültem és kezdtem teljesen feleslegesnek érezni magam, hiszen sógornőm teljesen kiszolgálta önzetlenül és szolga lélekkel a családom, engem is, hogy én szabadabban mehessek férjemmel missziózni.
 Eddig ezt az életmódunkat láttam bibliainak, a tévesen értelmezett Krisztus himnuszt követve.
Ez év kezdetén új elhatározások születtek szívemben felépülésemnek és további egészségesebb családi életünk érdekében. Visszavonultam tudatosan abból ami nem rám bizatott, amit más is meg tud tenni a gyülekezetünkben és kezdtem visszavenni a saját feleség és édesanyai területem..Radikálisnak és drasztikusnak tűnt ez azoknak akik azt hitték újra lebetegedtem..Ez is támadásként ért, sebezhető voltam még ezen a területen. Nem voltam felkészülve arra, hogy én legyek a téma annyi év után a széles nagy családban, hogy betegnek legyek tartva, bélyegezve. Tiltakoztam ez ellen egész lényemmel.. a sok vélemény, kéretlen hozzászólások megtépázták még jobban legyengült idegrendszerem.
Jött a nyár és mozgássérült, idős leány testvérnőm kiköltözött hozzánk. Szeretettel fogadtam. Valami furcsa érzés volt bennem, hogy fejezzem ki szeretetem megpuszilva, megsimogatva esténként. Kész lettem volna arra, hogy ha Isten is úgy akarja végleg itt maradjon köztünk(Ezt már rég felkínáltuk neki mivel nincsenek gyermekei, még akkor szó se volt gondozásról) Miközben igyekeztem élvezni is a családommal a vakációt egyre inkább imádkoztam Isten vezetéséért. Ő szólt, vezetett nem várt , kemény formában augusztus végén mely két hétig böjt és könnyekre késztetett, persze titokban. Ezt csak férjemmel osztottam meg és szüleimmel akikhez hazautaztam és együtt imádkoztunk erőért a változásokra. Megerősödtem és intenzív önvizsgálat után arra a döntésre jutottam férjem és családommal, hogy szeptembertől csak a nagynéni gondozója maradok. Ez után a döntésem után rég nem tapasztalt szabadságot, örömöt tapasztalok minden nap.
Ezek után szólt az Úr ismét hozzám(miután meghoztam ezt a nehéz döntést..)

"Abban az időben VÁLASZTOTTA KÜLÖN AZ ÚR a Lévi törzsét, hogy hordozzák az Úr szövetségládáját, hogy az Úr színe előtt álljanak az Ő szolgálatára és hogy áldást mondjanak az Ő nevére.ezért nem kapott Lévi örökséget a testvéreivel együtt. AZ ÚR AZ Ő ÖRÖKSÉGE, AHOGYAN MEGIGÉRTE NEKI ISTENED, AZ ÚR!" 5 Móz.10: 8-10 Ez igék alapján megértettem amit kellett. Isten tovább mutatja a következő lépést és ez elég nekem. A lényeg, hogy Péterhez hasonlóan az ingadozás, bizonytalankodás után kősziklává váljak. Az igei igazságok melyekre nekem kellett rátalálnom azok már az enyéim. Kegyelem az ha törhetem a fejem, ha nekem kell döntenem és nem másoknak helyettem. A szolgaságból- melyet rosszul értelmeztem- kiemelt Jézus. Most már vállalom életem szabadságának minden kockázatát. Nagy árat kell érte fizetni, de megéri, jobb szabadnak lenni Isten számára és csak az Ő akaratára mint biztonságosnak tűnő önállótlanságban szolgálni emberek kénye kedvét, elképzeléseit. Többé nem mondok le a a nagy távlatokról amit Isten ad elém és vállalom a felelősséget amit Ő bízott rám saját életemre nézve, feleség és édesanyaként elsősorban.

"Minket pedig elsősorban a szabadság törvénye ítél meg."Jak.2:12 Egyet keresek, úgy szólni, úgy hallgatni ahogy ezt Jézus tenné. A szabadság kockázata mellé megkaptam a Lélek bátorságát újra. Változni elmém megújulása által, változtatni mindazon amit nem jól tettem(új esélyt kaptam erre ) változtatni férjemmel együtt családi életünkön és változtatni abban amit titkon munkál az Úr mostanában a lelkünkben. Hát ehhez nagyon jól jön az imaháttér. Meg is köszönjük itt is mindazoknak akik figyelemmel és imádkozó szívvel kísérik szolgáló, Krisztust követni akaró életünk. Nincs más Akit érdemes követni, szolgálni. Külön és együtt is ,veletek!