Láthatatlan vagyok?

Élményekben igen gazdag hetünk volt Isten kegyelméből. Megérkeztek bátyámék kedden, lányaink lelkipásztorgyerekek táborozásán vettek részt, fiaink idehaza örültek az együttlétnek, mi meg tennivalóink közepette azért EGYMÁSNAK! Sokat imádkoztam azért, hogy bátyámék mire megérkeznek a legmegfelelőbb hozzájuk állásban részesüljenek minden téren részünkről..nem ismerve pontosan mi játszódik lelkükbe(ezt csak Isten tudja, mindig!) Tőle való függést jelentett még inkább számunkra. A Mai Ige nagy részben segített és ihletett és változtatta szívünket egész héten, hogy a tegnapi nap folyamán együtt ünnepeljünk úgy igazán. Mert erre is olyan nagy szükség van ..és ünnepeltünk! Isten kegyelméből! Volt valami ami igazán szívemhez szóló volt és most ezekkel a gondolatokkal imádkozom újra kora reggel azokért akiket most Isten szívemre helyezett. "Amikor a korral járó gyengeség vagy más körülmények lehetetlenné teszik egy madár számára, hogy folytassa az útat, veszíteni kezd magasságából, a CSAPAT VIGASZTALÁST, TÁPLÁLÉKOT ÉS VÉDELMET NYÚJT. Két erős lúd lemarad az alakzatból, közreveszi a beteget , KERESNEK EGY BIZTONSÁGOS HELYET, AHOL ELEGENDŐ TÁPLÁLÉK ÉS VIZ VAN, ÉS OTTHONT NYÚJTANAK a szükséget szenvedő madárnak. SZÁMUKRA MINDEN MÁS HÁTTÉRBE SZORUL , ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A MÁSIK MADÁRRÓL GONDOSKODJANAK!" (Aug.6. Mai Ige)
Sok sok évvel ezelőtt ilyen gondoskodásban és igazi otthonba érkezhettünk mi is előző szolgálati helyünkről. Soha se fogom elfelejteni azt a SZERETETET amellyel fogadott anyósom HAZA, (bár ő ismerte leginkább gyarlóságaink...) ott állt a bejárati ajtóban és "Isten hozott"-al fogadott..és akkor ez eddig nem tapasztalt módon vésődött a lelkembe, hogy majd én is így álljak azokhoz akiknek egyszer életük folyamán OTTHONRA lesz szükségük megerősödésül..Tanultam szeretni az elmúlt években, csendben osztozni testvéreimmel örömben, búban közösen, hiszen EZ KEDVES ŐNEKI! És tanulom ma reggel is és minden vágyam, hogy egész családunk, közösségünk megtanuljuk együtt! A tegnap délelőtt IMAMEGHALLGATTATÁS VOLT SZÁMOMRA, egy az egyben! Újra meggyőződhettem arról, nem jó belekontárkodni Isten munkájában amelyet csak Ő tud véghez vinni mindnyájunk lelkébe..ó, milyen sokszor türelmetlenek vagyunk és belerontunk egymás lelkébe ...érdemes VÁRNI, IMÁDKOZNI!
A délután folyamán együtt néztük meg a gyülekezet kistermébe a "Szelíd szerelem "keresztény film harmadik részét...ó, ez is a befogadó szív és otthonról szólt számomra...majdnem hangosan zokogtam...Kimondhatatlanul hiányzik Édesanyám és Édesapám sorai...levelei, jelzése arról, hogy messze bár, de itt vannak velem néha legalább gondolatban és imában és imádkoznak Értem, családomért. Persze tudom, teszik ezt...a film alatt tudatosult bennem, hogy erre mekkora szükségünk van időközönként, újra és újra.Pedig tegnap reggel is fogtam a telefont, kiültem a hintába kora reggel és felhívtam az Édesanyám! És néhány sort is
írtam neki..Este a film után barátnőm, testvérnőm megajándékozott egy régi Lydiával és felhívta figyelmem egy cikkre , ó, akkora üzenet ez most egész hétre, hogy leírom ide, átmásolom. Időben jött üzenet volt, mert utóbbi időben sok minden azért nem teljesült , hogy LÁTHATATLAN MARADJAK! (ezt férjem által értettem meg) Hogy elsősorban az Ő és férjem befedező szárnyai alatt maradjak..pedig én nagyon futkostam volna , mint a kiscsibe a tyúkudvarban...Egy életre szóló leckét kaptam ott a biztonságot és rejtettséget nyújtó szerető szárnyak védelmében. Köszönet érte Istennek és gyöngéd, megértő, bölcs férjemnek! Majd egyszer lehet beszélek róla, írok róla tanulságul a következő nemzedéknek. De addig hadd idézzek az említett cikkből bátorításul minden Édesanyának! Feleségnek! Szeretettel...

"Sokszor nem is vagyok egész ember, csak két kéz. Vagy éppen óra, amelyik a pontos időről tájékoztat. Egy este néhány barátunk társaságában vacsorával ünnepeltük, hogy egyik barátnőnk hazaérkezett Angliából. Csodás utazáson vett részt. Egyfolytában a hotelről áradozott ahol megszálltak. én meg csak ültem ott és néztem a többieket, akik ápoltan és divatosan néztek ki. Akaratlanul is összehasonlítottam magam velük és elfogott az önsajnálat, mikor divatjamúlt ruhámra pillantottam- az egyetlen normális darabra, amit éppen a szekrényben találtam. Ekkor-nyomorúságos gondolataim közepette- ez a barátnő egy gyönyörűen becsomagolt ajándékot nyújtott felém és ezt mondta: "Tessék, ezt neked vettem." Európa legjelentősebb katedrálisairól szóló könyv volt! Először nem értettem, miért pont nekem szánta, de aztán elolvastam benne az ajánlást:"Barátnőmnek: csodálatomat kifejezve mindazért, amit TE ÉPITESZ, bár senki se látja." A következő napokban elolvastam a könyvet. Négy az életszemléletemet gyökeresen megváltoztató igazságot fedeztem fel az olvasása közben:
1. Senki sem tudja pontosan, kik építették fel ezeket a nagyszerű katedrálisokat-senki sem ismeri a nevüket.
2.Az építők az életüket olyan munkára áldozták, amelynek eredményét közülük sokan sohasem látják meg befejezve.
3. Sok nélkülözést szenvedtek és semmilyen elismerést nem kaptak munkájukért.
4. Munkájukban tanúsított odaszánásukat az a hit táplálta, hogy Isten szeme mindent lát.

A könyvben olvasható egy legenda egy gazdag emberről aki az építkezés alatt meglátogatta a katedrálist. Észrevett ott egy embert , aki épp egy kicsi madarat mintázott egy támgerendába. Nagyon elcsodálkozott és megkérdezte tőle:"Miért töltesz annyi időt egy kis madár gerendába metszésével? A tető úgy is elfedi, senki sem fogja majd látni." A munkás így válaszolt: "mert Isten látja." Azzal az érzéssel tettem le a könyvet, hogy megtaláltam a kirakodósom hiányzó darabkáját. Olyan volt, mintha Isten súgta volna :" Én látlak. Látom az áldozatot amit naponta meghozol, akkor is, ha ezt körülötted senki más nem veszi észre. A barátságos közeledés , egy felvarrott gomb, egy sütemény amit készítettél-egyik sem túl kicsi ahhoz, hogy ne venném észre és ne mosolyodnék el miatta boldogan. TE IS JELENTŐS KATEDRÁLIST ÉPITESZ, DE MÉG NEM LÁTOD MILYEN LESZ MIKOR ELKÉSZÜL."
IDŐNKÉNT NYOMYORULTUL ÉRZEM MAGAM A LÁTHATATLANSÁGOM MIATT.DE EZ NEM HALÁLOS BETEGSÉG AMI KIOLTHATNÁ ÉLETEMET, ÉPP ELLENKEZŐLEG. GYÓGYIR AZ ÉNKÖZPONTÚSÁGOMRA. ELLENMÉREG AZ ÉN ERŐS, AKARATOS BÜSZKESÉGEMRE. AKKOR NÉZEM MEGFELELŐ SZEMSZÖGBŐL A VILÁGOT, HA JELENTŐS ÉPITŐMUNKÁSNAK LÁTOM MAGAM. EGYNEK A SOK EMBER KÖZÜL, AKI OLYAN MUNKÁT VÉGEZ, AMIT TELJESEN KÉSZ ÁLLAPOTBAN SOHA SEM FOG LÁTNI.
OLYANNAK, AKI DOLGOZIK VALAMIN, DE AZ Ő NEVÉT SOHA SEM FOGJÁK MEGEMLITENI. A MI IDŐNKBEN NEM LEHETNE KATEDRÁLISOKAT ÉPITENI, MERT TÚL KEVÉS EMBER AKADNA, AKI KÉPES LENNE EKKORA ÁLDOZATOT HOZNI.
Ha mélyebben belegondolok, egyáltalán nem szeretném, hogy a fiam így hívja meg hozzánk egyik barátját:"Anyukám hajnali 4-kor kel, takarít, aztán három órán át főz és kivasalja az összes abroszt..."ez azt jelentené, hogy én magamnak halotti emlékművet építek. CSAK ANNYIT SZERETNÉK(én is..) HOGY A FIAM SZIVESEN JÖJJÖN HAZA. ÉS HA MONDANI AKAR VALAMIT A BARÁTJÁNAK, REMÉLEM, IGY HANGZIK "JÓL FOGOD MAGAD ÉREZNI NÁLUNK."
Anyaként jelentős katedrálisok építőmunkásai vagyunk. HA JÓL VÉGEZZÜK A DOLGUNKAT, NEM IS LÁTSZUNK. DE AZ IS MEGTÖRTÉNHET, HOGY EGY NAP RÁCSODÁLKOZNAK MAJD AZ ÉPITMÉNYÜNKRE- ARRA A SZÉPSÉGRE AMELLYEL SOK-SOK "LÁTHATATLAN ASSZONY" ÁLDOZATA GAZDAGITJA A VILÁGOT." Nicole Johnson , kivonat "A láthatatlan asszony " című, 2oo5-ben megjelent könyvéből.